Menü Bezárás

Gy.I.K.

Gyakran ismételt kérdések és válaszok





1. Hányan laknak a Hallgató LAK-ban? Csak fiúk vagy csak lányok?

A három épületben összesen 40 hallgatónak tudunk elhelyezést biztosítani, mindhárom házban lányok és fiúk is laknak. Vezetőségünk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egy szinten azonos nemű lakók legyenek, illetve a házakon belül a lányok- fiúk egyenlő arányban lakjanak.


Milyen típusú az internet?

Minden szinten WIFI kapcsolatot biztosítunk 50 megás sávszélességgel, amit a bérleti díj tartalmaz. Amennyiben a WIFI nem elegendő, úgy külön díjazás ellenében internet kábelt tudunk bevezetni a szobákba.


3. A konyhában milyen gépek, felszerelések állnak rendelkezésre?

A konyhai felszerelés magában foglal egy gáztűzhelyet sütővel, mosogatót, 2 db hűtőt, mikrót, kenyérpirítót, teafőzőt, toast sütőt, tányérokat, edényeket, evőeszközöket. Emellett minden konyhában TV-t is elhelyeztünk.


4. A kertet, udvart mire lehet használni?

A kertben lehetőség van kerékpár elhelyezésre, sportolásra, napozásra, tanulásra. Többféle gyümölcsöt is ültettünk, amikből természetesen lakóink örömmel fogyaszthatnak.


5. Az este 8 órás látogatási időt mennyire kell komolyan venni?

Számunkra ez egy nagyon fontos szabály, amely biztosítja minden lakó nyugodt pihenését, iskolai felkészülését, így az ettől való eltérés komoly következményeket vonhat maga után.


6. Ha úgy alakulna, egy-egy kivételes alkalommal fogadhatnék vendéget?

Nagyon kivételes és indokolt esetben a vezetőség dönthet úgy, hogy engedélyezi egy lakó számára a vendégfogadást külön díjazás ellenében.


7. Költözhetek a barátommal/barátnőmmel egy szobába?

Kétágyas szobáinkban lehetőség van barátnővel vagy baráttal való beköltözésre. Kérjük a jelentkezésed során jelezd nekünk, hogy kivel szeretnél összeköltözni, és mi ezt a casting során mindenképpen figyelembe vesszük.


8. Költözhetek a párommal?

A Hallgató LAK-ban párok elhelyezését nem tudjuk biztosítani.


9. A szobák is be vannak kamerázva?

Nem, kizárólag a közösségi terek, valamint az épületek bejárata került bekamerázásra, mindez a lakók értékeinek és biztonságának érdekében.


10. A bérleti díj tartalmazza a rezsiköltséget?

A bérleti díj nem tartalmazza a rezsiköltségeket, ezek elszámolása az alábbiak szerint alakul:
- Villamosenergia, gáz, vízfogyasztás, valamint szemétszállítási díj havi elszámolással történik, utólag, amely során az összköltséget osztjuk a lakók számával.
- Klimatizált szobák esetén a villamos energia elszámolásnál minden szobában külön mérjük a klíma használati díját.


11. Nagyságrendileg mennyi szokott lenni az egy főre jutó havi rezsiköltség?

Az egy főre jutó havi rezsiköltség 10.000 Ft körül alakul minden épületünk esetében.


12. Van lehetőség a bérleti díj befizetésére haladékot kérni?

A bérleti díjak befizetése általában minden hónap első hetében történik, amiről a lakók emailben kapnak értesítést. Nagyon különleges és indokolt esetben a vezetőség dönthet úgy, hogy néhány nap haladékot ad a lakónak a bérleti díj befizetésére.